Prológus

Sziasztok! Ezt a blogot a barátnőmmel fogjuk írni Kitről és Tateről. Ha láttad már az AHS-t akkor tudod, hogy kikről van szó, bár ez nem érdekes. Ebben a történetben ők ikrek lesznek, csak a hajuk más és a vezeték nevük Walker, mert a Langdon nem illet Kithez. Lehet, hogy nem mindenki érti, hogy miről beszélek, de ne is törődjetek vele... na, jó most már befogom! Jó olvasást!:)

*Kit

Két évvel korábban…

Az üvegszilánkok teljesen beterítették körülöttem a padlót, ami azt jelentette, hogy az üvegasztalunknak annyi. Már nem mintha ez lenne per pillanat a legnagyobb gondom, az jobban érdekelt, hogy hány üvegdarab állt bele a hátamba. Apám előttem áll, semmi bánat az arcán az iránt, hogy épp most lökte neki az egyik fiát az üvegasztalnak. Mellette nem sokkal távolabb Tate állt ledermedve, mind a kettőnket hirtelen ért apa – ha lehet így nevezni – reakciója. Lassan felálltam nem törődve, hogy a tenyerembe fúródnak a szilánkok. Apám Tate felé fordult, dühös volt.

- Te! – mutatott rá. – Te vagy a másik haszontalan!

Apám keze remegett és ökölbe szorult, a következő pillanatban lendített egyet a karjával Tate-et eltalálva. Ikertesóm szemét csak akkor láttam, mikor elvette onnan a kezét, lila volt. Tate még jobban –már ha lehet – elszörnyedve nézett az apánknak nevezett személyre. Egy percre teljes csend lett, apánk egy helyben állt kifejezéstelen arccal.

- Ti semmirekellő kis taknyosok! – tört ki belőle hirtelen, mire összerezzentünk. – Nem lesz belőletek semmi! A család szégyenei vagytok! Sőt! Nem is tartoztok ide!

Azzal hirtelen Tatenek esett, a karjánál fogva kezdte cibálni maga után. Én hirtelen felindulásból megindultam és elkezdtem lerángatni apát Tateről. Azt elértem, hogy elengedje Tate-et, de én nem jöttem jól ki belőle. A falhoz lettem passzírozva, de mielőtt apám bármit is tehetett volna Tate ellökte, aminek az lett az eredménye, hogy kapott egy pofont. Már nem bírtuk, így ketten próbáltuk visszatartani az ősünket. Mindig is én voltam kettőnk közül a gyengébb, ami meg is látszódott, mivel elsőnek én kerültem a földre, majd pár méterrel távolabb Tate. A támadónk jól hasba rúgott, majd a pólómnál fogva felrángatott a földről, egyenesen a bejárati ajtóig húzott és kilökött rajta. Legurultam a lépcsőn, nem volt erőm felkelni. Nem voltam sokáig egyedül, Tate sorsa is az lett, mint az enyém.

- Nem akarlak titeket soha többet a házam környékén meglátni! – kiabálta, majd becsapta az ajtót előttünk.

- Gyerünk Kit! Kelj fel! – húzott fel Tate. – Ha már te okoztad ezt.

- Mi? Én? – akadtam ki. – Nem én lógtam!

- Ki sem derült volna, ha be nem hívják miattad! – meredt rám.

Nem mondtam neki semmit, csak elővettem a zsebemből egy szál cigit és rágyújtottam. Engem személy szerint másodjára vernek ma meg.  Igazából ezért hívták be a szüleinket. Az egyik hülye nálam vagy hatszor akkora kretén cigit akart tőlem, de nem adtam így megvert, amiért behívtak minket az igazgatóiba és az a nyomi bosszúból beárulta, hogy az egyik szünetben kimentem cigizni. Tate-et azért akarták behívni, hogy mit tud erről, de mivel senki nem látta sehol a szüleinkhez fordultak, akik viszont csak meredtek hülyén az igazgatóra, mikor az megkérdezte tőlük, hogy miért nem jött Tate ma suliba. Na ekkor derült ki, hogy az én kedves ikertesóm lóg és ki tudja mit csinál. Nem ez az első alkalom, hogy rajta kapnak minket valamin, de most kaptuk a legnagyobb büntetést, mert tudtuk, hogy tényleg nem mehetünk vissza…